Mentális Analízis

A Gold Tunnel System által használt RISE (Ruler-Individual-Supporter-Expert) egy, az egyén személyiségének definiálásával az adott egyén döntéshozatali mechanizmusát, ebből adódóan motivációs térképét beazonosító rendszer, melyet az üzleti életben 17 évvel ezelőtt kezdtek el alkalmazni. A RISE rendszerét az üzleti sikereknek, illetve az alapítók sport iránti elhivatottságának köszönhetően kezdték alkalmazni a sportban.


tovább

FIZIKAI ANALÍZIS

Napjainkban a versenysportban fontos szerepet játszik a szervezet jellemzőinek megismerése, a szervezet fejlődésének támogatása és az egészség megőrzése. A Gold Tunnel System szakmai rendszerének egyik alappillére az egészségügyi felmérés és az eredmények alapján történő szakvélemény kialakítása.


tovább

kik vagyunk?


Mi a célja egy élsportolónak? Egyre magasabbra tolni saját határait, a megmérettetéseken egyre jobban szerepelni, és maximalizálva teljesítményét, az ellenfeleket legyőzve egyre komolyabb eredményeket elérni, amit aztán egyre fényesebb éremmel ismernek el.

 

A Gold Tunnel System a pályára lépés és a küzdelem előtti időszakra koncentrál, mely ugyan rövidebb ideig tart, de lényegesen stresszesebb, izgalmasabb. A „Tunnel” a pályára kivezető folyosó analógiája. A küzdelembe induló sportoló folyosóját ki kell egészíteni, meg kell hosszabbítani azzal, hogy pontosan felmérjük őket és ehhez illesztjük a motivációjukat.
Nagyon fontos, hogy a rendszer gyors eredményt kínál, nem éves távlatokban ígér eredményeket. A „Tunnel” már a végső állomás a mérkőzés, a verseny előtt, így az időfaktort tekintve nagyon közel van a megmérettetéshez!

A Gold Tunnel System a sportolói siker két alappillérét hivatott értékelni, fejleszteni, motiválni, energizálni. Az egyik a sportolók örökletes jellemzői, fizikuma, fizikai teljesítőképességének határai, lehetőségei és azok menedzselése. A másik az egyén pszichéje, elméje, mely lehetővé teszi azt, hogy fizikai képességei maximumát tudja nyújtani. A rendszer ezt a két komponenst méri a mai körülmények között leginkább modernnek mondható eszközökkel. A speciális egészségügyi és a mélyreható mentális analízis együttesen konkrét képet ad arról, hogy a vizsgált sportolónak – az adott sportág, lokáció-, generációjellemzőit figyelembe véve – milyen tennivalói, lehetőségei vannak a siker érdekében. A saját erősségeit hogyan tudja fejleszteni és maximálisan felhasználni a cél érdekében, milyen motivációs elemek szükségesek ahhoz, hogy képességei maximumán tudjon teljesíteni. Iránymutatást ad a sportolónak és az őt körülvevő szakembereknek, hogy a az adott sportolónak milyen körülményekre, fejlesztési programra, konkrét edzésmunkára van szüksége. Csapatsport esetén vizsgálja az egyének közötti összhangot és az összhang megteremtésének lehetőségeit. Értékeli az edző-versenyző és csapattárs kapcsolatot. A rendszer a sportolói karrier felépítésére és a csúcsra jutásra összpontosít. 

A Gold Tunnel System összességében egy fekete-fehér, őszinte információkat alkalmazó rendszer arról, hogy az adott sportoló mire lehet képes a jelenben és a jövőben, illetve megmutatja a maximum eléréséhez vezető konkrét utat.

bővebben


élsportolók


Az élsportolóvá válás, az élsportolói lét, a sárgaköves út folytatása, de a legrögösebb, legtöbb buktatóval járó, viszont a legtöbb sikerrel kecsegtető szakasza is lehet. Az általunk nyújtott vizsgálatok, szakvélemények és iránymutatások komoly információkat nyújtanak, hogy a sportoló miképpen tud csúcsteljesítményeket elérni, hogyan lesz képes az adott versenyen jól szerepelni, milyen mértékben támaszkodhat pszichés erejére, milyen szerepet kell felvállalnia egy csapatban, közösségben.

Az edző megismerheti, hogy a csapatsportokban kire építheti a játék fő elemeit, valamint versenyzői döntési mechanizmusait, motivációit, befolyásolási pontjait. Az élsportolóknak kiemelkedő kognitív képességekre van szükségük, de fontos az érzékelő, érdekérvényesítési és döntésképességük ismerete, önbizalmuk, segítőkészségük, kockázatvállalási kedvük is. A Gold Tunnel System méréseinek és szakvéleményeinek segítségével az út apró, de fontos kockaköve biztosíthatja azt az árnyalatnyi többletet, ami az élsportban a sikert jelentheti.